Kerekesszékben a világ ... Avagy: leszedjük a keresztvizet

Az egyik közösségi oldalon Mosolyka osztotta meg a MÁV-val kapcsolatos utazási élményeit. Mosolyka kitűnik az emberek közül pozitív világnézetével, és azzal, hogy nem hajlandó feladni. Előtte nincs lehetetlen. Még akkor sem, ha ő kerekesszékből szemléli a világot. …

„Azt hitték, tényleg azt hitték, hogy elfogadom, hogy nem lehet megoldani?  Oly könnyedén dobálóztak tegnap a MÁV ügyfélszolgálatánál a szavakkal. Azzal, hogy nem tudnak semmit tenni az ügy érdekében. A hivatalos eljárási formákkal, pedig igyekezték mindezt alá is támasztani. Aztán megint kimondták azt a bizony szót: Lehetetlen! Imádtam, mert ezzel még inkább csak növelték az elszántságomat, hogy a Nyugati pályaudvarról, vonattal eljussak Vácra a velem együtt 150 kilós elektromosszékemmel. Azon gyorsan túltettem magam, hogy csak hétvégén járnak azon a vonalon akadálymentes járatok, de azon már nem ment, hogy az emelőt nem lehet megoldani, hogy ott legyen, mert nem jelentettem be előre utazási szándékomat 24 órával. Tudván, hogy a kis gépezet ott pihen az állomás legelejében leláncolva és nem kell, hozzá túl nagy ész vagy fizikai erő, hogy azzal felvarázsoljanak a lépcsőkön. „Csak” egy kis segítő szándék… 

Közel negyven perces beszélgetés után, már vezetőt kérve sem sikerült pozitív választ kapnom, csak is a „sajnáljuk, csak holnap tud legkorábban utazni” mondatot hajszolgatták. Rendben, legyen! Gondoltam, akkor ideje nekivágni és megmutatni, hogy nem csak másnap fogok tudni. 

Nem tévedtem, tényleg ott volt az emelő. A kulcs is hozzá és az ember is. Kellett egy jó kis beszélgetés hozzá, de azt hiszem, látszik, hogy megoldható volt. Addig kell rágni a fülöket, míg a „lehetetlen” képessé válik…  

Az más helyzet volt, hogy Vácot fizikálisan nem volt emelő. Ott öt jóképű – ez fontos tényező  – izmos férfi varázsolt le a szűk és meredek ajtónál. Nem volt egy életbiztosítás, de lehetetlen sem. Majd újra csak mosolyognom kellett, mikor a forgalomirányítóban arra a kérdésre, hogy megy-e és mikor Budapest felé járat, amin lesz olyan kocsi, ami szélesebb ajtajú, ezt a választ kaptam: Be kellett volna jelenti előre, az utazási szándékot! Nem tudom! - Majd újabb fülrágás következtében, kettő perc múlva mégis meg tudta mondani az információt…  

Lehet dobálózni a „lehetetlenekkel”, de meg is lehet oldani, feltéve, ha AKARJUK! 

Szeretném, ha minél több MÁV-oshoz eljutna, ha szívesen teszed, megköszönöm a megosztást!”

Mosolyka írásához több komment is érkezett, pro és contra, melyek szinte mindegyike a kerekesszékkel közlekedőket ért hátrányokat támasztják alá:

 „Én tegnap a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) korábbi, e-mailben kapott információjának birtokában, miszerint minden hajóállomás akadálymentes, a helyi hajókázást próbáltam ki kerekesszékemmel. Az alacsony padlós, 15-ös busszal sikerült eljutni a Boráros téri hajóállomáshoz. Örömmel láttuk, hogy egy korlátra felszerelték az emelőt, ami le-, fel képes szállítani. Eddig oké, de befutott a hajó.

Senkinek nem volt kulcsa a szerkezethez, így manuálisan cipeltek le a hajóra. Sikeresen megérkeztünk az A38 hajóállomásra, ahol még korlát sem volt, nemhogy kulcshiányos szerkezet. Ebből okulva visszafelé gyalogosan tolt át a párom a Petőfi hídon. A bal oldali járdát felbontották, a jobboldali végén kizárólag lépcsőn lehetett lejutni, hogy átjuthassunk a buszhoz. Ilyenkor nem segít az akarat, viszont jöttek segítőkész külföldi fiatalok.

A tanulság: az akadálymentesítésre megállapított törvénynél a határidőt eltörölték, viszont az orrát nyilvánosan túró BKK vezérnek szép, új, drága autói lesznek.”

„A nővérem kisfiát is többször kellett kerekesszékkel szállítani a vonaton. Az apukája MÁV-os, így tudták, hogy egy nappal előtte be kell jelenteni, viszont ők is egyetértenek azzal, hogy ez nem csupán nevetséges, hanem egyfajta diszkrimináció, hiszen az egészséges emberek bármikor, bármelyik járatra vehetnek jegyet, és máris utazhatnak, ha pedig egy kerekesszékkel közlekedő utas szeretne utazni, az már akadályokba, illetve előírásokba ütközik. Minden elismerésem, Mosolyka! Meg is osztom a posztodat! Puszi neked, és ne hagyd magad máskor sem!”

„Pont ezen gondolkodtam én is: ott az embere, a kulcs, az emelő, akkor mi az akadály? Sokan hirdetik álszentül, hogy mind egyenlőek vagyunk, de akkor a kerekesszékes miért nem utazhat ugyanúgy?” Az erre érkező válasz: „Ja! És az emelő felirata: Örülünk, hogy segíthetünk!”

„Az a borzasztó, hogy erről beszélni kell. Akadálymentesíteni és segíteni kellene szó nélkül, kérés nélkül, hogy mindenki eljuthasson oda, ahová akar, akkor, amikor akar. Én babakocsival járok, és bosszankodom sokat. Minden gondolatomnak az a vége, hogy ha nehezen is, de megküzdök a kocsival, de a kerekesszékesek nem tudnak kiszállni és küzdeni. Minden olyan nagyokost, aki megnehezíti embertársai életét, beültetnék székbe, és otthagynám egyedül, hogy oldja meg!”

„Gratula, hogy sikerült, de sajna azért tényleg van ám „nem lehetséges” eset. Itt, nálunk, Celldömölkön még a vonathoz sem tudnál kimenni, kerekesszékkel. Olyan szintkülönbségek vannak a peronok között. S engem, sajna, még vinni sem tudnának, mint téged, mert sajna nem vagyok olyan csinos, vékonyka, mint te. De talán majd egyszer megérem én is, hogy lesz megoldás. Pedig nagyon szeretnék én is inkább vonattal s busszal járni kocsi helyett.”

„Mi az, hogy be kell jelenteni??? Miért? Miért? Miért??? Nem ugyanolyan jegyet vett? Nem veheti bármikor? Igénybe a szolgáltatásokat? Ki az az elmebeteg, aki ezt a szabályt hozta? És ragaszkodik hozzá foggal, körömmel? És mindenki csak hümmög – jaj, hát tényleg lehet ennek értelme, meg hú, meg ha, mert ez nagyon bonyolult. … Mi van, ha 5 kerekesszékes szeretne leugrani a Balatonhoz hétvégére? Be kell jelenteni? Közben meg törvény van rá, hogy ezer éve meg kellett volna oldani! Emberek! Ébresztő!”

„… Amíg a rendszer úgy működik, ahogy most, addig csak Te, meg én, meg a többi egészséges ember dönthet úgy, hogy MOST utazom. Miért nincsen ehhez joga egy olyan embertársunknak is, aki más képességekkel rendelkezik? Megértem én a szabály lényegét! A MÁV nincsen felkészülve az ilyen utasokra, és ezért hozott ilyen szabályt. De egy közszolgáltató ne szabályt hozzon, hanem oldja meg a feladatát! Ha új jelenségről van szó, akkor átmenetileg (pár hét, esetleg hónap) elfogadható egy ilyen szabály. De mozgáskorlátozottak, babakocsit tolók, stb. mindig is voltak, mióta vasút létezik. Miért kell ilyen törvényre várni??? Azok az emberek a gurulószékben nem emberek annyira, mint a többi?”

„Kicsit bosszantó, hogy előre be kell jelenteni az utazási szándékot! Mert igenis előfordul az, hogy nem várt dolgok miatt, most azonnal vonatra kéne szállni. Nem mindig és mindenkinél van kéznél autó. Ha egyszer már van ilyen vonatkocsi, ami igenis a mozgássérültek számára van kialakítva, akkor senki sem fog megsértődni, ha egy mindig biztosítva van, mindenféle bejelentés nélkül.  … Azért még arra kíváncsi vagyok, ha előre bejelented az utazási szándékodat, akkor hogy oldják meg a leszállásodat a vonatról? Mert mifelénk (Miskolcon túl) nincs magas peron, és ilyen emelőszerkezetet sem  hiszem, hogy tartanak az állomáson. És garancia sincs mindig az 5 jóképű, izmos pasira! …”

„24 óra?! Én 1 óráról tudok. Első kézből, mert emelésre kötelezett vagyok nagyfőnökileg. Mégis, hányszor van olyan eset, amikor rákészülünk az emelővel, hanyagoljuk a biztonsági munkánkat, (nem bizt. őr!) és a kedves utas nem jelenik meg. A mobil korszakban olyan nagy dolog lenne felvenni azt a  telefont, és lemondani a dolgot? Vagy csak odafelé fontos? A másik: az emelőkre sok motoros szék nehezen fér fel, mert az emelő kicsi ehhez. Folyamatosan kérjük az emelteket is, jelezzék. …”

„Valóban felháborító, hogy a MÁV meg akarja szabni, hogy a kerekesszékkel élők mikor utazhatnak a vonaton! Az is dühítő, hogy ha időben bejelentem az utazási szándékomat, akárhová nem is utazhatom, mert nem tudnak azon a megállóhelyen mondjuk emelőt biztosítani. Ezzel szemben nem akarom Mosolykát megbántani, de ha történetesen az öt jóképű fiatalember rosszul emeli le a vonatról, és kiesik a kocsiból, vagy a kerekesszék rongálódik meg, azt vajon kin kérte volna számon? Vagy, ha nem lettek volna ott, akkor fennmarad a vonaton? Vagy azért késetik meg a vonatot több száz utassal, mert a Nyugatiban feltett utast nincs, aki levegye? Azt már meg sem merem kérdezni, hogy a visszautat hogyan sikerült megoldani. …”

„Úgy gondolom, hogy ebben az országban nagyon népszerű, hogy általánosítanak, és sztereotipizálnak embereket. Ez tökéletesen alkalmas hangulatkeltésre. … A férjem történetesen a vasútnál dolgozik, és nap, mint nap használják a kerekesszékes emelőt. Igen, van egy ilyen szabály, hogy az utazás előtt 24 órával be kell jelenteni az utazás idejét és célját. Ezzel azt szeretnék megelőzni, hogy ha az utasnak - ha történetesen wc-re kell menni – megoldható legyen, valamint a kerekesszékkel ne a peronon kelljen szorongania. Sajnos, nem minden állomáson van emelőszerkezet, és nincs mindenhol 5 jóképű fiatalember, hogy levegye az utast. De! Ha előre bejelenti az utas, akkor olyan kocsit tesznek a szerelvénybe, ami kerekesszékes utaztatására alkalmas – beépített emelővel rendelkezik -, és azzal együtt közlekedik a kezelő személyzet is. … Az ilyen egyéni akciók – vagyis a „csak azért is megmutatom” – lehet, hogy munkahelyek levesztésével járhatnak, mert utasítás ellenes munkát végez a dolgozó.  Ezt is át kellene gondolni. Írom mindezt annak birtokában – mielőtt bárki elítélne és megszólna -, hogy én magam is korlátozott vagyok a mozgásomban, és 3 kisgyermekkel szoktam tömegközlekedni, babakocsival. Senki nem segít, ritkán adják át a helyet. … vagyis: úgy látszik, kis hazánkra nem vonatkozik a Madridi Nyilatkozat első mondata, mely azt mondja: „MINDEN EMBER EGYENLŐ”. Ha az egyiknek kedvezünk, azt a másiktól vesszük el, ahelyett, hogy odafigyelnénk egymás igényeire. …”

„Amikor (a nyolcvanas években) először jártam Nyugat-Berlinben (a város keleti felében ugyanaz volt a helyzet, mint nálunk), megdöbbentett, hogy milyen sok kerekesszékessel találkozom az utcán. Először azt hittem, kizökkent az idő, hiszen a háború már rég volt, nem lehet annak a hatása: sok köztük az egészen fiatal ember is. Aztán rájöttem: ott sincsenek többen, mint nálunk, csak épp látszanak, mert tudnak közlekedni. Magyarországon, sajnos, ma sem, mert az akadálymenetesítéshez – megszegve minden írott és íratlan európai normát – továbbra is így állunk hozzá.”

„… Itt, Londonban a buszin az is ki van írva, hogy az is ki van írva, hogy a kerekesszékkel utazóknak át kell adni a helyet a babakocsisoknak is. Az utazáshoz ugyanolyan joguk van! Ne neki legyen már lelki furdalása, mert élni akar a jogaival! Olyan joggal, ami másnak alapvető! … jelentse be 24 órával előbb? És ha sürgős? Bocs, haldoklik az anyám, de nem tudok elmenni elköszönni, mert 24 óra múlva utazhatok. pffff.”

„Elszántságod azoknak jelent problémát, akik évtizedek alatt semmit sem tettek a mozgássérültek akadálymentes közlekedéséért! Nem vették át a jó példákat pl. Ausztráliából, ahol a metrón éppúgy közlekedik a kerekesszékes, mint az esőerdőben!”

„Szolnok-Budapest zónázó, és személyvonatai mind el vannak látva emelővel, és sok Váci is. 20 éves pályafutásom alatt (m. v.) még egyszer sem láttam, hogy használták volna a kiképzett kalauzok! Ami nem az ő hibájuk. …”

„A FLIRT korszak csodálatos itt, Vértesszőlősnél, de néhány dolgozó nagyon ráállt, hogy az emelőket brutálisan csapkodja, elősegítve az idő előtti tönkremenetelt, annak ellenére, hogy plusz pénzt jelent nekik, ha kerekesszékest segítenek fel és le. …”

„A MÁV már csak ilyen. Nekem múltkor kimondták kerek-perec, hogy a vakvezető kutyám miatt nem fogják odaadni nekem a helyjegyet, mivel megijeszti a gyerekeket. Jah, hogy ezt el is kéne hinnem, mikor a gyerekek alig akarják engedni a kutyimat,mivel annyira szeretik simogatni, nah meg hát Ébike is szeret cukiskodni. Itt is csak egy kis telefonálgatás, meg fél órás hangos beszélgetés után mégis feljutottunk az adott vonatra, pedig még rendelet is van, hogy bárhova bevihetem magammal a kutyát. Szóval a MÁV csak ennyire van felkészülve.”

„Jártunk már úgy kerekesszékes ismerősömmel, hogy hiába egyeztettünk az utazás előtt, Tatán nem tudtunk kimenni kerekesszékkel a 4. vágányról, mert az első vágányon állt egy szerelvény, és ezért nem nyitották ki a kaput. Próbáltuk először szépen, aztán csúnyán, úgy nem sikerült segítséget kapni az állomásfőnöktől. Végül egy segítőkész fiatalember segítségével mi ketten a barátnőmmel felhúztuk a kerekesszékes bácsit, és leeresztettük a lépcsőn. Majdnem megszakadtunk, nagyon nehéz volt. Én pedig akkor már gyermeket vártam, csak akkor még nem tudtam róla. De szerencsére nem lett semmi baj. Szóval, még, ha előre szól az ember, akkor sem biztos a siker. …”

„… Ma délelőtt szerettünk volna felmenni a Várba. Több 16-os buszt láttunk elhaladni, de egyetlen akadálymentes sem volt közöttük. Volt olyan is, aki meg sem állt, hogy segítséggel felevickélhessünk. Csalódottan kullogtunk haza. megkérdeztem a diszpécsereket telefonon, akik közölték, hogy a mai napon egyetlen alacsony padlós busz sem jár ezen a vonalon. Ezek szerint a rokkantakat kirekesztették a főváros egyik legszebb részéből, ahová gépkocsival sem lehet bejutni. Ilyen világváros Budapest!!! Szégyen a fővárosra és az országra nézve! A tanulság: az akadálymentesítésre megállapított törvénynél a határidőt eltörölték, viszont a nyilvánosan orrát túró Orbán rokon BKK vezérnek szép, új, drága autói lesznek!”

A cikket az élet írta. … És jobban megírta, mint egy újságíró.

Forrás itt>

A MÁV Start Személyszállítási Üzletszabályzata itt>