2013. október 16., szerda

A magyar ősvallás jelképe a boszniai Nap piramisban

Bár a tudományos körök mindent megtettek és megtesznek annak érdekében, hogy hiteltelenítsék és nevetségessé tegyék a Visokó mellet magasodó piramisok feltárásainak eddig elért eredményeit, a Semir Osmaganic által 2005-ben elindított munka, a heves támadások kereszttüzében, mégis tovább folyik. A piramisvölgyben elvégzett próbaásatások, melyekkel gondosan kikövezett utakra, párhuzamosan, több rétegben egymásra helyezett, megmunkált, azonos méretű homokkőlapokra valamint több tonnás kőtömbökre bukkantak, már korábban egyértelművé tették, hogy ezt a területet nem a természet, hanem az emberi erő és elme formálta, alakította át. A világ eddigi legnagyobb, 220 méter magas Nap piramis három oldala, a légi- és űrfelvételek, a geometriai mérések, geodéziai topográfiai rétegrajz elemzések alapján, teljesen szabályos, azonos méretű és dőlésszögű háromszögformát alkot. A Nap piramis északi és keleti oldalának feltételezett találkozásánál elhordták az idők folyamán lerakódott 70 cm-es földréteget és meg is találták az építmény ezen élét.


Még 2007-ben Harry Oldfield brit biológus és feltaláló az elektromágneses mezők rögzítésére alkalmas eszközzel térképezte fel a piramis energiamezőjét és megállapította, hogy azt a közeli dombokkal ellentétben, folyamatosan mozgó, függőleges erővonalak veszik körül. A további vizsgálatok eredményei szerint a Nap piramison kívül még legalább négy kisebb-nagyobb építmény rejtőzik a földtakaró alatt. Ezek közül némelyik lépcsős szerkezetű és sík felső résszel rendelkezik. Német kutatók talajradar készülékkel lépcsőket, átjárókat és a Nap piramisban az eltérő talajszerkezet alapján folyosókat is találtak. A piramisvölgyet behálózó alagútrendszer –mely az összes építményt összeköti– bővítése közben a járatokat kitöltő üledékes kőzet között egy fadeszka darabra bukkantak.


Az ebből nyert mintát kormeghatározás céljából egy német és egy lengyel laborba küldték. A Kiel-i Christian-Albrechts Egyetem Radiometrikus Kormeghatározó és Stabil Izotóp Kutató Leibniz Laboratórium Vizsgálata alapján a fatörmelék korát 30.600 (+/– 540 év), a gliwicei Sziléziai Műszaki Egyetem elemzése pedig 34.000 (+/– 1500 év) évesnek tartja. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az építmények kora azonos a fadarab korával, hiszen nem tudható, hogy az mikor került az alagútba. Az idők folyamán a piramisokra lerakódott földréteg vastagságából viszont nagyjából meghatározható az az időszak, amikor az építők elhagyták a helyszínt. Minden 1 cm talajréteg képződéshez 300 év szükséges. Az oldalakat fedő földréteg átlagosan 40-50 cm vastag, tehát a piramisok 12-15 ezer évvel ezelőtt épültek.

 A feltárások során talált 6-7 ezer évesre becsült agyagpiramis

Az alagútrendszerben felhalmozódott hordalék –a járatokat valószínűleg egy hatalmas erővel lezúduló víztömeg töltötte fel– eltávolítása közben kisebb-nagyobb csiszolt rovásjeles homokkő tömböket találtak, melyek közül a legnagyobbak súlya a 8 tonnát is meghaladja. A legfigyelemreméltóbb, és nagy jelentőséggel bíró lelet az a rovásbetűs kőlap, amit a Nap piramis belsejében találtak. A megtalálás helyszíne azonban nem egyértelmű, mert azt egyes források a piramison kívülre teszik, míg Osmanagic egyik előadásában azt állítja, hogy a kőlapot a Nap piramisban találták.


Ezen a kőlapon, a betűk formája alapján nem egy, hanem több,  különböző kultúrák írásjelei vannak. Viszont van egy véset, ami szinte a kő egész felületét betölti, tehát méretében kiemelkedik a többi rovás közül, ami azt valószínűsíti, hogy ez volt a kőlap legelső rovása. Az összes többi csak utólagos –a jelek összevisszasága, és a vonalkereszteződések is ezt mutatják– rárovásos „rongálás”. Az összerovás bemutatásához és elolvasásához a világhálón megtalálható, helyenként hibásan berajzolt képet, 90°–al balra kell fordítani.


A kőre a magyar rovás abc –„J”, „S” (alább ki fogom fejteni, hogy a háromágú villára hasonlító jel miért ezt a hangot jelöli), „TEN”, „TY”– jeleiből álló, ősvallási jelképet rótták. Ezekből a betűkből, a várdombi amuletten és a bánáti pecsétnyomón is megtalálható „Jó ős Ten Atya” mondat olvasható ki.
J, S, TEN, TY:  Jó Ős Ten Atya

Ezen jelcsoport fölött, kissé jobbra egy ezzel teljesen megegyező jelkészletű, de erősen megkopott és méretében kisebb összerovás látható, melynek felső része, azaz a „J” hang rovásjele hiányzik (letört).

 Az énlakai „Egy Usten” 1668-ból, és a boszniai „Jó ős Ten Atya” a kőkorszakból

Persze lehet arra hivatkozni, hogy nem tudható mi volt ezeknek a betűknek a hangértéke, és a rovók akkori szókincse sem ismert. Viszont a visokói Istenkő jelei, a korábban már bemutatott emberalakot formáló szobrokon is szerepelnek (tordasi istenanya, pártai szobrok, kisunyomi szobortöredék, Tordas-vinca szobor) „Ég Atya”, „Ős Ten Anya” és „Ős Ten” olvasattal. Rögtön felmerül a kérdés. Mit keres egy magyar nyelven értelmezhető jelcsoport a több ezer évvel ezelőtt épült piramis belsejében? Egyáltalán mikor kerülhetett oda? Választ talán a vájatban képződött cseppkövek kormeghatározása adhat. A gliwicei Sziléziai Műszaki Egyetem vizsgálata alapján az alagút cseppkövei 5080 (+/–75 év) évesek, a járatokat ekkor vájhatták ki, tehát a kő is ebben az időszakban vagy ennél korábban kerülhetett a megtalálási helyére.
Az alábbi képen lévő, az alagútrendszerben fellelt kőtömb valamennyi rovásjelének helyes megállapítását a képek rossz minősége és a helytelen fényképezési mód sajnos nem teszi lehetővé.

A rovásjeles kő kibontás előtt

Néhány rovásjel a rossz fényviszonyok ellenére is felismerhető. (Középvonalban: „K”, „M”, „U”)

Az viszont egyértelmű, hogy ezek jelek, a többi kőtömbön látható jelekhez képest nem különállóak, hanem összetartoznak és szavakat vagy akár egy mondatot is alkothatnak. Mivel ezek a rovásleletek természetes fénytől elzárt helyen vannak, a jó minőségű kép eléréséhez központi irányfény nélkül és a fényképezőgép villanó fényének kikapcsolásával, a kőtömböt, felületének síkjában minden oldaláról egyenként megvilágítva kell megörökíteni. A kőbe vésett mély barázdák így árnyékot vetnek és kirajzolódik a teljes írás. Persze a helyszíni vizsgálat még ennél is biztosabb eredményt hozhatna.

A járatrendszer bejáratánál talált kőtömb rovásjelei. („A” vagy „M”, „R”, „U”,„ZS”)

Beszterce völgyi szerencse- és varázskövek

2009 májusában a Farkasa nevű kis falu közelében, az Aranyos-Beszterce folyó áradása egy emberi fejet formáló, a boszniai kőlapon lévő jellel szinte teljesen azonos ábrázolással ellátott, a kőkorszakból eredeztetett tárgyat mosott ki a talajból. A rovásjeles kő átmérője 8x7,5 cm, súlya pedig 300 gramm.

Az összerovás betűit külön színnel jelöltem, melyek közül a sárga színű jel a „S”, a piros a „TEN”, melynek oldalsó, csigavonalban meghajló szárait a szemek helyettesítik. A sötétkék szín a „TY” hangértékű rovásbetűt jelöli. Fent világoskékkel jelölve a Beszterce völgyi pecsételőn is megtalálható „G-Ö” összerovást, mellette jobbra pedig talán a „G” vagy a „GY” rovásjelét nyomták a puha agyagba. A fejtetőre helyezett, fésűre emlékeztető jel ebben az esetben a termékenység, az eső és a napkelte jelképe is lehet. „A fejre helyezett fésű a természetfeletti erőkkel való kommunikáció módja. A fésű fogai az égi fény sugarait jelentik, amelyek a fejtetőről hatolnak be az Énbe. Ez a fény tartja egyben a hajat, azaz az egyén alkotórészeit ereje, nemessége és lelki felemelkedésére való képessége foglya össze.” /Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár/
Az alsó összerovás jeleiből, számos kőkorszaki lelethez hasonlóan, az ősvallás egyik gyakran előforduló szófordulata az „Ős Ten Atya” olvasható ki.
A következő folyóparti leletet két furattal látták el, amiből az következik, hogy azt felfűzve a nyakban hordták. Éppen ezért úgy, mint a karcagi karika esetében ezt a tárgyat is furattal lefelé, viselőjének szemszögéből kell megvizsgálni.


Az olvasás a megszokottak szerint balról-jobbra halad és a háromágú villa alakú jelnél kezdődik. Ez a rovásjel hasonlít ugyan a mai rovásábécénk „ZS” hangértékű jelére, mégsem azonos vele. Sokáig töprengtem azon, hogy milyen hangot jelölt ez a közösség ezzel a betűvel. Mert az nem lehet, hogy az „S” hang jelölésére a rovásábécénk „ZS” betűjét használták és mai hangértékének megfelelően is ejtették. (pl. őzs Atya, őzs Ten, égi őzs) Végül ez az apró kis tárgy segített megválaszolni a kérdést. A rovásjeleink valamilyen tárgy, állapot vagy cselekvés leegyszerűsített képi ábrázolásai, szójelei, mint például az SZ rovásjele, ami a növényi szár, az M, ami a mell vagy régebbi jelöléssel a mász(ik), az S, ami a sánc vagy sátor és a V, ami a völgy vagy vág jelentését hordozza magában. A villa alakú jelnek csak meg kellett találnom a képi megfelelőjét, ami leginkább egy cselekményre, valamilyen tárgy kettéhasításának a folyamatára hasonlít. A középen lévő függőleges vonal „I”a vágóeszköz, ami lehet egy kés pengéje vagy akár egy fejsze foka is, a „V” alakú jel pedig egy hosszára állított farúd, amit az éles vágóeszköz éppen két részre vág, így az kétfelé hajlik. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ez a rovásjel a sar ősgyök szójele, „melyből sarab, sarabol, saraboló, sarj, sarjaz, sarol, sarló, mind metszésre vonatkozó származékok erednek.” /Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára/ Ebből következik, hogy az égetett agyagtárgy villa alakú jele, a szó eleji „S” hangot jelöli, –javítva a korábbi hibákat– az összes olyan rováslelettel együtt, (magurai pecsétnyomó, Beszterce völgyi pecsételő, bánáti pecsétnyomó) melyekre ugyanezt a jelet rótták. Ez a betű a sidoni és az arámi ábécében is megtalálható és szintén az „S” hangot jelöli. Véleményem szerint az etruszk ábécé M betűre hasonlító, „S” hangértékű írásjele is a sar szójele. Képileg ugyanazt a cselekményt ábrázolja, de itt a két függőleges vonal egy farönk, a közöttük lévő „V” alak pedig a vágást, metszést, azaz a „S”art jelenti. Érdekes, hogy a mai magyar rovás ábécében ennek a jelnek (M) a hangértéke „V”, ami képileg szintén visszavezethető a vágás vagy vájás folyamatára. A rovás második betűje az „E”, amit a „G” és a „J” hang rovásjele követ. Ebből a négy jelből „SEGEJ” vagy „SEGÉJ” szó olvasható ki, ami egyenértékű a ma használt segíts szóval.

S, E, G, J: Segéj-Segíts

Ezt a szót hangilag még ma is teljesen megegyező módon ejtjük, például a fogadalmat lezáró „Isten engem úgy segéljen” (ejtve: SEGÉJJ-en) mondatban. Nyilvánvaló, hogy viselője a mindennapi élet nehézségeinek átvészeléséhez, testi épségének megőrzéséhez kért és remélt segítséget, védelmet ettől a varázserővel felruházott apró tárgytól. A leletet egy keresztirányú vonal osztja ketté, mely fölött három rovásjel, alatta pedig valószínűleg egy csillag rajza látható. Az írást balról-jobbra olvasva az „I”, a „K” és az „R” hang rovásjeleit állapítottam meg. A rovás szabályai szerint a vonal fölött az „IKIR” szó olvasható, ami azonos az iker szavunkkal. „(ik-ěr, mongolul ikiri, törökül ikiz vagy némelyek szerént: jigiz, és a ,húszat’-at jelentő szóban igir-v. jigir-[mi]; ide tartozik a ,kettő’ jelentő mongol kjuhar is” /Czuczor-Fogarasi/. Ha az olvasat helyes, akkor a tárgyon lévő csillag a Napot, a két furat (a felfűzéshez egy is elég lenne) pedig az Ikrek csillagkép két tagját, a Kasztor és a Pollux nevű csillagokat jelöli, melyek a Nap, az égbolton egy év alatt megtett látszólagos útjának a közelében találhatók meg. Az írás alá húzott vonal pedig pontosan ezt az utat, a Napunk égi pályáját jelöli. Mindebből az vonható le, hogy kőkorszaki őseink nemcsak a csillaghalmazok felépítését, alakját, hanem a Nap égi útjának fontosabb állomásait, az égövi jegyeket is ismerték. Egynek, az Ikrek csillagképnek az ősi nevét (Ikir) pedig a leletnek köszönhetően már tudjuk is.
A leomló folyóparton eddig kb. 120 darab, bekarcolt jelekkel ellátott, különböző nagyságú és formájú, égetett agyagtárgyat találtak. Eddig sajnos csak erről a két tárgyról közöltek képet.

Rovásjelek a Pilisben

A titokzatos Pilis hegység erődítményének egyik megmaradt falán egy rendkívül fontos rovás látható, melyet tévesen az „R” és az „A” betűk összerovásának gondolnak.

Az ősi jelet megpróbálták eltüntetni

Hibás az olvasat azért, mert nem veszik figyelembe a nagyrészt függőleges irányú, az eredeti rovás eltüntetését célzó vésett vonalakat. A rongáló pontosan tudta, hogy egy „pogány”, őseink vallásának egyik gyakran használt jelképét semmisíti meg, azonban szerencsére sietős dolga lehetett és csak részben sikerült elpusztítani ezt az ősi jelet. A rovás keletkezésének pontos idejét ugyan nem lehet megállapítani, de szinte biztos, hogy az a kereszténység elterjedése előtti időkre tehető.
A rávésett vonalak eltávolítása után a kövön, habár a megrongált jelek egy részét a természet pusztító ereje is megkoptatta, a boszniai kőlapon és a Beszterce völgyi szerencsekövön lévő, azzal szinte teljesen megegyező összerovás látható, „JÓ ŐS TEN ATYA” olvasattal.

Az ősvallási jelkép

Az egykori magyar királyi központban, a Pilisben lévő rovásos kő, az erdélyi és a délvidéki leletek azonos jelkészlete és olvasata azt valószínűsíti, hogy a Kárpát-medence területe már a kőkorszakban is egy egységet alkotott, népességének azonos szokásai voltak, ugyanazt a vallást gyakorolták, az Ős Tent, az Ős Ten Anyát és Atyát tisztelték. A boszniai piramisvölgy pedig talán, a szakkarai lépcsős piramishoz hasonlóan, egy vallási– és gyógyító központ lehetett.

/Magyar Paleoasztronautika Oldal/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Blogarchívum