Egy közös barát hozta el Pétert 2003 őszén az IBS-be, ahol Görbe Nóra (Tahi-Tóth Lászlóval) egy kétszemélyes, humoros, zenés darabban játszott. Arról szólt, miként hódítsuk meg a nőket, hogyan viselkedjünk az ismerkedéstől a szakításig.
Nem karateruha volt rajtam, nőcis jelmezt viseltem. Péter nem is ismerte a Linda-sorozatot, amely annak idején hétvégenként, fő műsoridőben ment, viszont akkor ő többnyire ügyeletes volt.
Edzés után romantikus vacsora
Első éves főiskolásként ismertem meg Gát Györgyöt (tv-rendező, producer - a szerk.), gyermekeim apját. Fiatalon, tapasztalatlanul kerültem a kapcsolatba. Tizenhat évig voltunk együtt. Amikor elváltunk, szerettem volna magamnak és a világnak megmutatni, hogy egyedül is képes vagyok boldogulni: gyereket nevelni, a magam lábán megállni. Eltelt az idő, gyermekeim egyre önállóbbak lettek, rettenetesen hiányozni kezdett egy társ. Nem vagyok vadász típus.
Péter is rég elvált, mire találkoztunk. Ő se vadász. Mindketten arra vártunk, hogy szembe jöjjön az, aki érdekel. És megtörtént. Amikor kezet fogtunk és bemutatkoztunk egymásnak, éreztük, hogy ebből lesz valami. Lassan szövődtek a mélyebb rétegek: két erős egyéniség, két kialakult életforma találkozott össze. Sok időt töltöttünk együtt, nézetkülönbségeink is voltak. A vita fontos - nélküle unalmas lenne az élet.
Mindketten a termálvizek szerelmesei vagyunk, és valaha versenyszerűen sportoltunk - én ritmikus sportgimnasztikáztam, ő tornász volt. Ez a két dolog adódott először: edzőtermi súlyzózás, futás az őszi hegyoldalban, szauna, gőzfürdő, utána meg romantikus vacsora. Mind a mai napig sportolunk. Nem megszállottan, hanem igényünk szerint. Mozi-mániámat sikerült ráragasztani, gyorsan beletanult a világ filmművészetébe, és a színházat is megszerette.
Első éves főiskolásként ismertem meg Gát Györgyöt (tv-rendező, producer - a szerk.), gyermekeim apját. Fiatalon, tapasztalatlanul kerültem a kapcsolatba. Tizenhat évig voltunk együtt. Amikor elváltunk, szerettem volna magamnak és a világnak megmutatni, hogy egyedül is képes vagyok boldogulni: gyereket nevelni, a magam lábán megállni. Eltelt az idő, gyermekeim egyre önállóbbak lettek, rettenetesen hiányozni kezdett egy társ. Nem vagyok vadász típus.
Péter is rég elvált, mire találkoztunk. Ő se vadász. Mindketten arra vártunk, hogy szembe jöjjön az, aki érdekel. És megtörtént. Amikor kezet fogtunk és bemutatkoztunk egymásnak, éreztük, hogy ebből lesz valami. Lassan szövődtek a mélyebb rétegek: két erős egyéniség, két kialakult életforma találkozott össze. Sok időt töltöttünk együtt, nézetkülönbségeink is voltak. A vita fontos - nélküle unalmas lenne az élet.
Mindketten a termálvizek szerelmesei vagyunk, és valaha versenyszerűen sportoltunk - én ritmikus sportgimnasztikáztam, ő tornász volt. Ez a két dolog adódott először: edzőtermi súlyzózás, futás az őszi hegyoldalban, szauna, gőzfürdő, utána meg romantikus vacsora. Mind a mai napig sportolunk. Nem megszállottan, hanem igényünk szerint. Mozi-mániámat sikerült ráragasztani, gyorsan beletanult a világ filmművészetébe, és a színházat is megszerette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.