ELBESZÉLÉS: A GYORS SEGÉLY

A gyors segély

 

A közmondás szerint, kétszer ad, aki gyorsan ad. Mennyire igaz, gondolta elmélázva Patakiné Etelka a buszmegállóban ácsorogva. Várta a buszt, ment a fiához elújságolni, hogy a Polgármesteri hivataltól, a vártnál előbb, megkapta a huszonötezer forint gyors segélyt. Ez tényleg csak gyors segély, tapogatta meg a vállán lógó táskáját, mint aki érezni szeretné a tenyerével, hogy valóban ott van-e?

Semmi oka nem volt vigadni, most mégis úgy érezte, ha rövid időre is, szebb lett a világ. Nem tékozlásból, de tudott venni egy-egy szelet csokoládét az unokáinak, és nem üres kézzel kellett odaállítania. Sőt, a gyógyszerét is ki tudta váltani, azt a gyógyszert, amit talán élete végéig muszáj szednie. Nem szívesen ment kéregetni, olyan megalázónak tartotta, és olyan érzés uralkodott rajta, mintha házalva koldulna. Nem sokáig, amint átgondolta költségvetése romokban heverő, siralmas helyzetét, elkapta a méreg. Szégyelljék azok magukat, akik olyan helyzetet teremtettek, hogy idáig jutott. Az ö kérése jogos, és akik adják a segélyt, kötelességük adni! Ez a legkevesebb, amit megtehetnek azokért, akikre rámérték a bajt.

Etelka még be sem töltötte egészen a tizenhat életévét, azóta dolgozott, és soha egy napot sem töltött munka nélkül: Ha munkahelyet változtatott, előbb lerendezte; biztos, hogy felveszik-e, mikor állhat munkába, és csak azután mondott fel. Persze nem tagadta maga előtt, szívesen lazítana néhány napot, de mindig égetően szüksége volt a pénzre. Szerette a divatos új cuccokat, és már fizetés előtt kinézte magának, amire fájt a foga. Egy fiatal nem méricskél, igen töri a fejét azon, hogy a divat egy feneketlen kút.

Sosem keresett sokat, és csak annak arányában vásárolhatott.  Akkor fordult nagyot az agykereke, amikor férjhez ment, a fészekrakáshoz kellett minden fillér. Szigorú beosztással, spórolással, ha szerényen is, lassú menetben, mindent megvettek a férjével, amire szükség van egy háztartásban. Talán akkor szaporodtak meg a gondjaik, amikor a gyerek, Tibike megszületet. Persze az ezzel járó öröm lecsökkentette a rájuk nehezedő gondok súlyát.

Jóllehet Etelka igényei szélesebb skálán mozogtak, mint a lehetőségei, nem lázongott, belenyugodott, hogy a takaró nem ér tovább a lábánál. Azonban azt, hogy ötvenhárom éves korában megszűnt a munkahelye, és munkanélküli lett, nehezen tudta feldolgozni. Ráadásul, ebben a korban, reménye sincs, hogy munkát találjon.

Először a nyolcvankilencben bekövetkezett rendszerváltozás borította fel a családi büdzsét és a kiegyensúlyozott anyagi helyzetüket. Az áruhitel kamatját háromszorosára emelték, s egy évre rá férje munkanélküli lett.  Ennek a fordulatnak köszönhette, hogy a férje, negatív értelemben megváltozott. Jóllehet nem lehetett elvárni tőle, hogy valaha is elnyeri a munka hőse címet, mint átlagember dolgozott becsülettel, és mindig lehetett számítani a fizetésére. Amikor munkanélküliség bizonytalanságába taszította, cserbenhagyta az önbizalma, nem tudott mit kezdeni magával, és egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére. Egy megbomlott házasság szálait nehéz elvarrni. A gyakorlat inkább az, hogy a házastársak civódásai tovább bomlasztják. Következik a teljes elhidegülés, és a kettő együtt, már elviselhetetlenné teszi a házasságot.  

Ez történt Etelka esetében is: kimenekült a házasságból. Először csak érlelgette magában a gondolatot, azonban nem tudott annyi haragot összegyűjteni, hogy határozni tudjon. Egy napon végleg betelt a pohár, összepakolta a legszükségesebb holmiját, és elhagyta az otthonát. Nem volt könnyű döntés, mert a nyugalmáért, szabadságáért cserében, a férjénél kellett hagynia a közös házukat, és még örülhetett is, hogy ennyivel megúszta.

Tibike nem szólt bele semmibe, a veszekedésekbe sem, mivel tettlegességre soha nem került sor. Tudta, hogy az apja miatt romlott meg szülei házassága, de vele nem éreztették. Amikor anyja elköltözött, fájó szívvel tudomásul vette, hogy így kellett történnie. Ő az apjánál maradt a házban, s jóllehet szerette az apját, sivárrá vált minden körülötte, úgy érezte magát, mint egy kifosztott gólyafészek. Elhatározta, amint lehet, albérletbe megy. Szerencsére önálló fizetéssel rendelkezett, legfeljebb attól félt, hogy kicsúszik kezéből a pénz. Már nem volt mellette az anyja, aki beosztotta neki.

Végül megoldódott a lakásproblémája. Anyja kibérelt egy másfél szobás lakást, és felajánlotta, ha akar, költözzön oda. Konkrétan nem akarta odahívni, mert kímélte a volt férjét. Főleg azért, nehogy azt higgye, elcsalta tőle a fiát. Minden olyasmit került, ami a békés különélést zavarta.

A több évtizedes (nagyobbrészt boldog) együttélés után a különélés nagyon megviselte Etelkát. Sajnálta a férjét, mert érezte, nélküle elveszett emberré válik. Már nem lesz, aki valamennyire fékezni tudta az ivásban. Még a normális időszakában is hamar felszívta a vizet, ha nem neki adtak igazat, ittasan ez még jobban fokozódott, megfagyasztotta maga körül a levegőt. Érthetően, a fiatalkori barátai mind elmaradtak mellőle, az újak pedig Etelka barátnőinek férjeiből tevődtek össze, akik Etelka kedvéért próbáltak alkalmazkodni.

A néhány órai alkalmazkodás működött Etelka férjénél is, mert ha úgy döntött, hogy jól érzi magát, kitűnő, szórakoztató házigazda vagy vendég tudott lenni. Hogy Etelka örökké szorongott, mert soha nem tudhatta, hogy végződik egy esküvői, születésnapi, vagy a baráti összejövetel, azt a férje figyelmen kívül hagyta, és még csak meg sem kísérelte a megváltozást, amikor Etelka szemrehányóan szemére vetette a jó meghizlalt egoját.

A házaséletük felbomlását még sem ez okozta. A munkanélküliség hozta magával, minden rossz lépését. Hamar rátalált a kocsmai barátokra, akikkel a semmi tevésben jól érezte magát. Amikor megszűnt a munkanélküli segély, próbált elhelyezkedni, de nem tudott, aztán már nem is akart, noha korábban egy napot sem hiányzott a munkahelyéről. Teljesen elveszett az erkölcsi tartása. Alkalmi munkákat vállalt, azért az előnyért, ha olyan napja volt, és nem akart dolgozni, nem ment. Ráadásul, hogy a számonkérést elkerülje a kevés pénz miatt, rászokott a hazudozásra. Valahol érezhette, hogy előbb-utóbb megelégeli Etelka a kilátástalan állapotot, eluralkodott rajta a féltékenység ördöge. Még egy normális keretek között fellépő féltékenykedés is okozhat házastársi konfliktust, egy drámaivá vált házasságban, már tragikussá is válhat.

Ha Etelka öt perc késéssel érkezett haza a munkából, férje hatalmas cirkuszt csinált. Korábban is hajlamos volt a féltékenységre, de komoly bonyodalmat nem okozott a házasságukban.

Most újra fekete felhő tornyosulnak Etelka feje felett, ötvenhárom éves korára munkanélkülivé vált. Vége a nyugodt, kiegyensúlyozott életnek, eltűnt a jövőképe. Jogosan fel lehet tenni a kérdést: vajon, ki, vagy kik a felelősek érte, hogy a bérből élő kisemberek csapdába esnek?