Pedro Almodóvar nagyjából mindent elért rendezőként, és több mint két évtizednyi sikersorozat után úgy döntött, megidézi gyökereit egy féktelen, mocskos kis vígjátékkal. Ami azonban sokkoló és fergeteges volt 40 évnyi diktatúra után Spanyolországban egy harmincéves punk bajkeverőtől, az 2013-ban fáradt és erőltetett egy tisztes-őszes legendától. A Szeretők, utazók sajnos olyan szexkomédia, amelyből kispórolták a poénokat és az erotikát is.
A jelek ott voltak, lehetett rá számítani, hogy Pedro Almodóvar előbb-utóbb megkísérli az alternatív, trashfilmes gyökerekhez való visszatérést, elvégre a Volver-ben visszahozta Carmen Maurát, A bőr, amelyben élek-ben Banderast, a Megtört ölelések-ben pedig egész "film a filmben" betéttel (Chicas y maletas - Csajok és csomagok) tisztelgett saját korai komédiái előtt. Az egyértelműen az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén-re utaló, pár perces Chicas y maletas-betét kapcsán már el lehetett játszani a gondolattal, hogy milyen lenne, ha Almodóvar újra egész estés filmet szentelne a cenzúrázatlan komédiázásnak.
 |
| Szeretők, utazók |
Karriercsúcsának az 1999-es Mindent anyámról és a 2002-es Beszélj hozzá! tekinthető, és ez volt az a pont, amikor a polgárpukkasztást végleg maga mögött hagyva nemzetközileg megbecsült élő legenda lett belőle, akinek minden filmje automatikusan számíthat a meghívásra a cannes-i filmfesztiválra és az Oscar-nevezésre.
Az új évezredet ennek megfelelően arra használta, hogy jócskán kitágult közönségét is megismertesse kedvenc témáival, és szabályosan reciklálta korábbi műveit. A Rossz nevelés-ben és a Volver-ben ez még egészen elegánsan sikerült, de a Megtört ölelések és A bőr, amelyben élek kapcsán már egyre inkább egyértelművé vált az új ötletek hiánya.
 |
| Szeretők, utazók |
Szóval a karrierjére mindenképpen ráfért némi irányváltás, de az, hogy ismét a múltba fordulásban keresi a megoldást, előrevetítette, hogy a Szeretők, utazók sem fogja új dimenziókba röpíteni az életművet. Erről sajnos olyannyira nincsen szó, hogy a Szeretők, utazók leginkább a fent emlegetettChicas y maletas-hoz hasonló, mókásnak szánt etűd, amely elmenne néhány perces "film a filmben" betétnek, de önállóan körülbelül annyira izgalmas, mint egy repülőn felszolgált szottyadt sajtos zsemle.
A cselekmény majdnem végig a fiktív Peninsula légitársaság Madridból Mexikóba tartó járatának első osztályán játszódik (miután a turistaosztály utasait az egyszerűség kedvéért bealtatózták), ahol egy baki okozta meghibásodás miatt nem tudják elhagyni a spanyol légteret, és leszállási engedélyre várva köröznek Toledó felett. Szimbolikusnak tekinthető, hogy az első jelenetben látható két világsztárrá vált Almodóvar-múzsát, Penélope Cruzt és Antonio Banderast (akik először játszanak együtt Almodóvar-filmben!) a földön hagyjuk, és ismerős arcokat nem nélkülöző, de kommerciálisan sokkal kevésbé ütős kompániával szállunk fel. Ez bizony nem az új évezred Almodóvarja, akinek drámáiért fesztiválok versengenek, és akinek a kompozícióit filmiskolákban tanítják. Ennek megfelelően a művészeti rendezés kifejezetten fapados, a jó hangulatú főcímet leszámítva szinte nyoma sincs a buja Almodóvar-látványvilágnak vagy a szinte minden filmjében külön főszereplőként jelen lévő hangulatos zenének.
 |
| Pedro Almodóvar, Penélope Cruz és Antonio Banderas a Szeretők, utazók forgatásán |
A Szeretők, utazók-nak ezért pláne nagyon erős történetre és párbeszédekre lenne szüksége, de a forgatókönyv hemzseg az aránytalanságoktól és következetlenségektől. Az egyik utasnak például részletesen megismerjük a háttértörténetét, és a kedvéért még hosszabb időre ki is lépünk a repülő fedélzetéről, majd az utas elalszik, és a film többi részében semmi funkciója nincs. A business classon pedig gyorsan elterjed, hogy valami gikszer van a géppel, de senki nem reagál úgy, mintha valódi pánik vagy életveszély lenne.
A kedélyek megnyugtatására mindenesetre előkerülnek a tequilás- és pezsgősüvegek, majd az egyik utas végbeléből némi meszkalin is, a homoszexuális légiutas-kísérők pedig rögtönzött táncbetéttel és szexuális aktusokkal dobják fel a hangulatot. Sajnos az előzetesben az összes poént lelőtték, sőt a sikkes tánckoreográfia alatt szóló The Pointer Sisters-klasszikust (I'm So Excited) még az angol címadáshoz is kölcsönvették, így humor terén tényleg nem érdemes többet várnunk pár ósdi buzipoénnál. Háhá, az egyik meleg steward leszopja a pilótát, háháhá, a másik dagi meleg steward kéjesen stíröli az egyik alvó utas erekcióját, háháháhá! - most ez Almodóvartól, komolyan?!
 |
| Szeretők, utazók |
Persze az ilyen trashfilm szintű mókázásnak vannak hagyományai a korai Almodóvar-filmekben: a Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből című első filmjében konkrétan farokösszemérő-verseny zajlik, A szenvedélyek labirintusá-ban pedig a nimfomán hősnő (Cecilia Roth - itt is feltűnik az egyik főszerepben) kéjesen fixírozza az utcán vonuló férfiak ágyékát. Csakhogy 1980-ban Spanyolország négy évtizednyi diktatúrából ébredezett, és Almodóvar, illetve a Movidának keresztelt alternatív mozgalom tabukat döntögetett a szexualitás és különösen a melegszubkultúra kacagtatóan ordenáré bemutatásával. 2013-ban azonban - amikor a melegek Spanyolországban már évek óta szabadon házasodhatnak és gyermeket is örökbe fogadhatnak - mindez erőltetett és kínos egy 64 éves, ünnepelt sztárrendezőtől.
Nem mondom, hogy ha korlátolt macsó férfiakon vagy idegbeteg klimaxos asszonyokon politikailag korrekt röhögni a moziban, akkor elhízott, nőies meleg férfiakon ne lenne az, de ebben most - és 1980-nal ellentétben - semmi progresszív, meglepő vagy polgárpukkasztó nincs. Isznak, drogoznak, affektálnak, szopnak, félrekúrnak satöbbi - oké, lapozzunk! Természetesen bele lehet látni az időzítésbe Almodóvar saját karrierjének megtorpanásán kívül többet is, különösen, hogy a filmben több utalás is van a Spanyolországot erősen sújtó gazdasági válságra. Sőt akár az egész repülőgépet tekinthetjük metaforának egy olyan országról, amely egy helyben toporog, elveszítette a kontrollt, a benne rekedtek pedig minden mindegy alapon a pillanatnyi élvezetekhez menekülnek.
 |
| Szeretők, utazók | Cecilia Roth |
A cél nemes, valóban sok mindenkire ráfér egy kis nevetés a jelenlegi helyzetben, és nem csak Spanyolországban. Csakhogy a gazdaság, illetve a pénztárcánk zsugorodásával a humorunk igényességének nem kell egyenesen arányosan csökkennie.
Fotó: Fazekas István
