Új-Zéland, amibe csak beleszerelmesedni lehet

Utaznál? Csak épp a fantáziád fickándozik ide-oda és nem képes eldönteni, mit is szeretne? Lágy hullámokat, simogató tengerparti szelet, örök havas magashegységeket, gleccserekkel, vagy a nélkül, melyeket ráadásul a furcsa fények sejtelmes hangulattal ajándékoznak meg, esetleg szikrázó napsütést pálmafákkal, vagy naplementekor hihetetlenül izgalmas fényeket? Sűrű pislogáshoz vezető, alig elhihető színű utóvulkáni jelenségeket, netán szubtrópusi díszleteket vagy földrengés által, folyóból kiemelt vízeséseket? És most kapkodva lapozod a világtérképet, előre-hátra? Nos, tedd az ujjad Új-Zélandra, ott, a felsorolt dolgokat, mindet megkapod. Még nyüzsgő nagyvárosokat is, az őslakók kultúráját, gondosan megőrizve, s a lakott területektől távol elképzelhetetlenül, már-már paradicsomi békeérzetet.

Csak egy hibája van az úti célnak, de az valóban nagy; roppantul messze fekszik. Megviseli az utazót a költségeken kívül a 24 órás repülőút is. Megérkezve, a megszokotthoz képest háromszoros árakat találunk, az üzemanyaga, a kivétel! Mert az olcsóbb, mint minálunk. Hmm. Valahányszor felsóhajtottam - melyik bolygóról vásárolja országod a benzint? – vendéglátóm mindig kinevetett. Ám, aki megengedheti magának az oda utat, nem fog csalódni, mert amit leírtam a természeti csodákról, az mind igaz!

Ha létezik természettündér egyáltalán (szerintem igen), bizonyára ő válogatott magának ide, a három Magyarországnyi – szigetországba, a világ legszebb kincseiből. E tájnak még humora is akad. Hiszen a Déli-sziget erősen igyekszik Ausztráliát megközelíteni, nem törődve a ténnyel: az említett földrész igencsak messze, az Északi-sziget pedig kissé útban van. Szerencsénkre e mozgás mindössze évente pár milliméter, így van még ideje a két nagy szigetnek ezt a meccset lejátszani. Természettündér olykor haragos, megrázza jól a talajt; a fotel meghintáztatja a benne ülőt, a tálalószekrényben egymással koccintanak a borospoharak. Az új-zélandiak már fel sem veszik a kisebb földrengéseket, hiszen jut nekik évente úgy kétezer darab.

Mi is szédített meg leginkább ebben a különleges országban? A fények összjátéka a rendkívül tiszta és párás levegővel. Így lettek az árnyékba vagy távolabbra kerülő tereptárgyak kötelezően indigókékek, a hószikrás nagyhegyek, az ébredő, vagy az aludni készülő Nap fényében, hol fáradtsárgák, hol lángvörösek, a sok párát pedig a növényzet olyan zölddel hálálta meg, hogy úgy éreztem, ezt már örömzöldnek kell elneveznem.  Aztán, volt szerencsém olyan árnyalatokkal is találkozni, hogy a szám eltátódott : neeem, ilyen szín már nincs is! Képtelen vagyok elmondani, vagy megnevezni, csak a fotók tudják bebizonyítani ; a (nem)szín - létezik! Szóval; fényképezőgépet vinni kell!

Mit nem hagynék ki semmiképpen, ha még egyszer eljuthatnék e földre?
Az Északi-szigeten, az Auckland-től keletre fekvő Coromandel félsziget különleges sziklaalakzatait és Hotwater beach-et, ahol a tenger alól feltörő hőforrások a vízfelszínt táncoló párapöffencsekkel látják el, a parti homokot pedig télidőben is felforrósítják. Megállnék a sziget közepén, Rotoruánál, ahol lábunk alatt gőzölög minden, a tavak színe mindenre emlékeztet, csak épp vízre nem, még bugyborékolnak is, és itt-ott kitör egy gejzír.

Megnézném közelebbről a vulkánokat (vigyázat a Ruapehu 10 – 20 évenként kitör! Az utolsó, 7 éve volt!), sajnos időhiány miatt ezt eddig nem tehettem meg. Meglátogatnám a fővárost, a különlegesen szép fekvésű Wellingtont is, ahol a régebbi építésű épületek, pici Gulliverként simulnak a mai magasházak közé.

A Déli-sziget? Minden apró szegletét szeretném újra bejárni! Európai ember számára hihetetlen, vagy csak elképzelhetetlen, hogy elindulok a pálmafákkal díszített szubtrópusból, egy-két órányi autózás után téliesre kopaszodott erdőbe, majd hamarosan ködbe, zúzmarába, örök hó birodalomba érkezem. Ahol a gleccserek nem európai mód elfogynak, hanem szívesen indulnak olykor hízásnak is és… Taraaamm! Lecsúsznak a tengerszintre! Az esőerdők közvetlen szomszédságát kívánják élvezni. Én meg a rendkívül változatosan díszletezett tengerpartokat élveztem. Ahová nem jutottam el, de nagyon remélem, legközelebb e tájról is mesélhetek - a Fjordland.

A legszebb fjord, egyesek szerint – a világ nyolcadik csodája: a rezzenetlen vízzel felszerelt Milford sound. Az ember, ha csupán az e táj képét tartja kézben, akkor is meseországban érzi magát.
Ebbe az országba csak beleszerelmesedni lehet. Arról a bizonyos tengerszínű szempárról meg már ne is beszéljünk…