2013. március 24., vasárnap

Vatikán Ferenc, a szegény pápa


Egy hete folynak a találgatások, hogy mit várhat a világ az új pápától, az argentin Jorge Mario Bergogliótól. KASZA LÁSZLÓ személyes hangvételű írása.
Első mondatával belopta magát a szívembe: „Jó estét!” – köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt tízezreket. Semmi „kedves testvéreim”, semmi pátosz. Csak ennyi: jó estét. Rövid beszédéből is hiányoztak az ilyen alkalmakkor megszokott barokkos, dagályos, papos fordulatok. Szóhasználata egyszerű, közérthető volt. Aztán búcsúzott: „Menjetek haza, vacsorázzatok, és pihenjétek ki magatokat. Én is ezt teszem. Arrivederci.” Jó volt ezeket a közvetlen mondatokat hallani egy éppen megválasztott pápa szájából.

De már amikor megjelent lakosztályának erkélyén, az volt az első gondolatom, hogy XXIII. Jánosra, a „jó pápára” hasonlít. Kövérkés, mosolygós, idős ember. Mint az egyházon belüli változásokra váró, az intézménytől távol került gyakorló katolikus, ezt is rokonszenvesnek találtam.

Aztán felmerültek bennem kételyek is. Hetvenhat éves. Közelében ennek a kornak, magamról tudom, hogy ha a szellemi képességek nem hanyatlanak is lényegesen, az ember fizikailag már nem képes arra, amire korábban. És a pápai hivatal betöltése komoly fizikai erőt is követel. Ezt láttuk két elődjénél is. Aztán eszembe jutott, hogy a jó pápa nála is idősebb volt egy évvel, amikor megválasztották. Igaz, csak négy éven át bírta. Olvasom, hogy az új egyházfő konzervatív. Ez nem lep meg. Két előde, a lengyel és a német pápa csak olyan kardinálisokat neveztek ki harmincnégy éves uralkodásuk alatt, akik teológiai kérdésekben hozzájuk hasonlóan gondolkodtak. A konklávén konzervatívok választottak maguk közül konzervatívot. Más nem is volt jelen.

Megint XXIII. János jut eszembe. Ő is konzervatív volt. De felismerte, hogy a befelé forduló, csak saját ügyeivel foglalkozó egyház – szemben Krisztus tanításával – elszigetelődött a világtól. Összehívta a II. vatikáni zsinatot, a katolikus egyház évszázadok óta legjelentősebb, mert a világ felé nyitó, a bezárkózott konzervatív gondolkodást modernizáló eseményét. De Ferenc pápáról elterjedt, hogy pontosan a zsinat liberális döntéseivel nem ért egyet. Ellene van a cölibátus eltörlésének, a nők egyházon belüli egyenjogúsításának, beleértve pappá szentelésük lehetőségét is. Nem tartja szükségesnek az egyház szexuális kérdésekben vallott tanításának (születésszabályozás, homoszexualitás) újragondolását, az elvált házastársak helyzetének rendezését.
Fotó:EUROPRESS/AFP
Marad a remény, hogy – amint maga mondta – a „világ végéről, Argentínából a világ közepébe, Rómába került főpap” látni fogja: ezek azok a fő témák, amelyek eltávolították a szekularizált nyugati világot a katolikus egyháztól. Megválasztása után, ott az erkélyen jelét adta ennek. Visszautasította a protokoll által előírt pápai hermelinkabát felvételét, és az aranyozott stólát is csak arra az egy percre engedte nyakába tenni, amíg megáldotta a jelenlévőket.

Szerintem ez több volt egyszerű gesztusnál. Egyrészt kifejezi a vatikáni pompa mérséklésének szándékát, hiszen az nem egyeztethető össze a betlehemi jászollal, és nem névadó védőszentjének, Assisi Szent Ferencnek a példamutatásával. A szegények pápája akar lenni. Nemcsak a dél-amerikai koldusoké, hanem az európai hajléktalanoké is, akik éjszakánként a Szent Péter tér körül fekszenek pokrócon, vagy akiket Budapest utcáin szed össze a rendőrség, mert elcsúfítják a városképet.

Másrészt tudja, hogy ma már az egyházfői hivatal sem védi meg a nyílt bírálatoktól, támadásoktól a pápát. Ízelítőt máris kapott. Elterjedt a hír, hogy állítólag nem védett meg a katonai diktatúra idején két argentin jezsuitát. Közülük az egyik, a magyar származású, ma Bajorországban élő Jálics Ferenc azt nyilatkozta: ha mulasztott is akkori rendfőnöke, megbocsátja neki.

Óriási feladat vár az új pápára. Diplomataként helyt kell állnia a világpolitikában. Teológusként meg kell találnia a keskeny ösvényt az egyház reformokra szoruló tanítása és a hit feltétlenül megőrzendő lényegi tételei között. Ki kell békítenie a keresztény hitet a modern gondolkodással. A nyugati világ keresztényei kifogásolják az egyházi törvények, illetve azok értelmezése és a valóság közti eltérést.

A két utolsó pápa befelé konzervatívvá, kifelé kevésbé hitelessé tette az egyházat. Az új pápának keménykezű adminisztrátornak is kell lennie. II. János Pált egyáltalán nem érdekelte a bürokrácia, utódát pedig – saját bevallása szerint – hideg rázta már az adminisztráció szó hallatára is. Az eredmény ismert. A Vatikánban elburjánzott a korrupció. Egyes bíborosok egymással versengő kiskirályságokat alakítottak ki. A bizalmatlanság és ellenségeskedés légköre terjedt el a Kúria főpapjai között.

Ferenc pápának rendet kell teremtenie a Vatikánban. Aztán át kell alakítani a világegyház struktúráját. Meg kell szüntetni azt, hogy minden kérdésben a Vatikán dönt. Nagyobb szabadságot kell adni nemcsak a földrészek, de az egyes országok püspöki karának is. Gyakori, a világ püspökeit összehívó konferenciákkal kell megőrizni a természetes sokrétűség mellett az egyház egységét. Rómának csak hit és erkölcs dolgában kell megtartania a döntő szót.

Szegény Ferenc pápa! Feladatok tömkelege vár rá. Ezt az óriási munkát nem tudja elvégezni egy ember. Még egy pápa sem. Delegálnia kell a feladatokat. Ehhez új csapatra van szüksége, amelynek kialakítása minden bizonnyal a Vatikán mostani hatalmasainak ellenállásába ütközik. De ő jezsuita, márpedig a jezsuiták nem puhaságukról ismertek. Számos teológus gondolja, hogy meg kell változtatni az egyházban kétezer éve uralkodó pápaképet. Az utódok az első pápa, Szent Péter sziklajellegét hangsúlyozták, amelyre Krisztus az egyházát építette. Háttérbe szorult, hogy az apostol ember is volt. Esendő ember. Olyan, aki egy cselédlány kérdésére azonnal megtagadta mesterét. Olyan, aki tévedett, amikor az első körülmetélési vitában azt a véleményt képviselte, hogy csak a körülmetélt zsidó férfiakat lehet megkeresztelni.

Péter megbánta árulását, beismerte tévedését. Huszonegyedik századi utódjának az első pápa valamennyi tulajdonságára szüksége van. A kőszikláéra és a bűnbánó, tévedő emberére egyaránt. A világegyházat ma nem lehet olyan pápának vezetnie, aki minden kérdésben tévedhetetlennek tekinti magát. Benedek pápa nagy érdeme, hogy lemondásával elkezdte a pápai hivatal emberivé tételének folyamatát.

Figyelemre méltó az érdeklődés, amely a pápaválasztást kísérte és kíséri ma is. Csaknem hatezer újságíró akkreditáltatta magát Rómába. A fehér füst felszállta után a világ szinte valamennyi tévéállomása azonnal egyenes adásra kapcsolt Rómából. Tették ezt olyan adók is, amelyeket nem jellemez a vallásos kérdések utáni érdeklődés, és nincs is gyakorlatuk egyházi események közvetítésében. A világ nagy liberális lapjai (The New York Times, Le Monde, The Guardian, Süddeutsche Zeitung) az elmúlt héten is folyamatosan foglalkoztak a témával, értékelték a katolikus egyház helyzetét, mérlegelték jelentőségét. Ez az érdeklődés mutatja, hogy koraiak voltak a nálunk is elhangzó vélemények, amelyek megkongatták a katolicizmus lélekharangját. Sztálin szellemének megnyugtatására: a pápának ugyan valóban nincsenek hadosztályai, de van sok hadosztállyal felérő erkölcsi hatalma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Blogarchívum